Lencsés paradicsomos muffin
2018. január 04. írta: Sárga Diána_dietetikus

Lencsés paradicsomos muffin

(gluténmentes, tejmentes, IR-kompatibilis)

Hozzávalók 12 db-hoz

- 80 g lencse (száraz)

- 100 g paradicsom

- 30 g vöröshagyma

- 2 gerezd fokhagyma

- 1 evőkanál lenmagpehely

- 1 teáskanál dijoni mustár

- 1 teáskanál sütőpor (gluténmentes)

- 1 db tojás

- só, bors, babérlevél

 

Elkészítés:

A lencsét előző nap beáztatjuk, majd másnap sóval, borssal és babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük. Amikor elkészült a lencse akkor leöntjük róla a vizet és hagyjuk kicsit kihűlni. Közben a paradicsomot és a hagymát nagyobb darabokra aprítjuk, és a beletesszük egy edénybe, amelyben majd a lencsével, ill. a fokhagymával együtt alaposan össze tudjuk turmixolni. A pürét ízesítjük sóval, borssal és mustárral, majd beletesszük a lenmagpelyhet, a sütőport és jól elkeverjük benne. Szükség esetén után ízesítjük, legvégül pedig a tojást is belekeverjük. Muffin formába kis muffin papírokat helyezünk, majd egyenletesen 12 felé osztjuk a lencsekrémet. Végül előmelegített sütőben 150° C-on kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. 

Tálalhatjuk önmagában kisétkezésre, de akár fogyaszthatjuk saláta mellé vagy főzelékhez feltétként. 

 

Energia-és tápanyagtartalom 1 db-ban

Energia: 39 kcal

Fehérje: 3 g

Zsír: 1 g

Szénhidrát: 5 g

 

A receptet és fotót készítette: Sárga Diána, dietetikus

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mentesrecept.blog.hu/api/trackback/id/tr5813548679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

modernity · www.modernity.blog.hu 2018.01.05. 19:13:18

Nagyon jól hangzik, szerintem hétvégén megpróbálom :)